
2024/2025-ös sportfejlesztési Pályázat:
2023/2024. év:
Pályázat:

2022/2023. év:
Pályázat:
2021/2022. év:
Pályázat:
Kérelem
Jóváhagyó határozat
Hírek az egyesület életéből






A 2020-as év egyesületünket is komoly megpróbáltatások elé állította a koronavírus következményeképp kialakult korlátozások miatt.
A hagyományteremtő céllal tavaly elsőként megrendezésre kerülő jótékonysági bálunkat az idei évben kétszer is le kellett fújnunk az utolsó pillanatban a vírus miatt.
Nem csak közösségépítés céllal szerettük volna megrendezni, hanem nyilván a D-V SE anyagi helyzetét is megkönnyítette volna.
Edzéslehetőségeink is igencsak nehezített körülmények közt zajlottak, hiszen az iskola tornatermében, ahol eddig mozoghattunk az idei év közepétől nem tarthattunk edzéseket.
Így ezt a környező településeken (Bácsbokod, Jánoshalma) igyekeztünk megoldani kisebb-nagyobb sikerekkel.
A nehezítő körülményekről ennyit…hiszen szerencsére még így is több pozitívumról tudunk beszámolni, mint negatívumról!
Sok munka és fejtörés után az idei évtől mi is a TAO pályázat nyertesei közé sorolhatjuk magunkat, így lényegesen jobb az anyagi helyzetünk.
Sokkal könnyebben tudjuk megoldani a gyerekek versenyeztetését, utaztatását és edzéseiket is.
Továbbá már egyenmelegítőben tudjuk képviselni Csávoly községét az ország különböző pontjain hétvégente.

A Dél-Vidék KSE taglétszáma a 2020-as évre közel 100 főre duzzadt.
Ez számunkra nagyon nagy dolog, hiszen ennek a számnak a nagy részét a felnőtt férfi csapat mellett az általános iskolába járó gyerekek teszik ki.
Felnőtt csapatunk is erősíteni tudott néhány új játékossal:

A férfiak sikerei mellett gyerekcsapataink; U13-as fiúk és U13-as lányok is egyre több győztes meccsel térnek haza a hétvégi fordulókról. Nagyon büszkék vagyunk a kitartó munkájukra.
Köszönjük a szülők támogatását és azt, hogy hisznek bennünk!



Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk írni néhány sort szivacskézi csapatunkról is, akik nagyon kitartóan edzenek annak ellenére, hogy versenyzésben még nincs tapasztalatuk.
Minden kézilabdázni vágyót sok szeretettel várunk!
Lakatos Gábor Dél-Vidék KSE elnök
Balla Eszter edző
2019/2020. év:
Pályázat:
Kérelem
Jóváhagyó határozat
————————————————————————–
2020/2021. év:
Pályázat:
Kérelem
Jóváhagyó határozat