MINISZTERI KITÜNTETÉS ÉS 3 MILLIÓ FORINT JUTALOM

2015. december 4-én, pénteken délelőtt a Belügyminisztérium Márvány Aulájában
„ A közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül”
Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Magyarország megyéiből átlagosan 2-2 polgármester, köztük Csávolyé is.
Nagyon szépen köszönöm MINDENKINEK, hiszen ez csapatmunka volt!
Talán el sem tudom mondani, milyen megtisztelő érzés volt, miután visszhangzott a patinás épület díszcsarnokának falai között a „Csávoly Község Önkormányzata” kifejezés, mindannak képviseletében, a meghatódottság és a büszkeség érzésével együtt a szívemben, felállni az első sorból, és átvenni a nem mindennapi érdemmel és elismeréssel járó jutalmat.
A döntést Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter hagyta jóvá, többek közt a Járási Munkaügyi Központok és Kormányhivatalok javaslatai alapján. A díszes ceremónia keretei között az okleveleket Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára nyújtotta át gratulációjával egybekötve. Ezt követően Dr. Hoffmann Imre Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkár szavaival zárult a rendezvény.
Ismételten köszönöm minden egyes „fogaskeréknek”, akik hajtják a csávolyi közfoglalkoztatás kerekeit és szekerét, mindez nélkületek nem valósulhatott volna meg! A kitüntetéssel járó nem kis összeget, a jó gazda gondosságával a 2016-os közmunka fejlesztésére szánom, úgy gondolom, megvan a helye!

12415832_645967718840099_1465850568_o12431476_645967575506780_1213514828_n12404991_645967642173440_1545740428_o11053710_640042776099260_4153150279732806386_o12309917_640042682765936_6230413657533781831_o12314331_640042722765932_1366687872212733611_o

Megszakítás