MÁJUSFA ÁLLÍTÁS AZ IKSZT ELŐTT
Idén hagyományt őrző tervekkel szerveztünk egy “Májusfa állítást” a Nyugdíjas Klub segítségével. Azt szeretnénk, ha minden évben ezentúl legyen községünknek saját májusfája, amit majd közösen ki is tudunk táncolni. Ezen program közben megérkezett hozzánk a “Toborzó Országfutás 2016.” országos programsorozat futója is, akinek községünk Polgármestere zászlószalagot adott át, ezzel köszöntve őt. Beszéljenek a fotók:
MAJÁLIS A SPORTPÁLYÁN
Május 1-én vasárnap ismét levonult a község apraja-nagyja a sportpályára, hogy közösen majálisozhassunk egy jót az idei évben is. Gyerekeknek ugrálóvárral, trambulinnal, pónilovaglással kedveskedtünk, közös aerobic tornával “ébredtünk”, majd egy tűzoltó bemutató következett, és szokásokhoz híven kispályás focitorna, és 11-es rúgó verseny is volt terítéken. Összességében nagyon jól telt el a nap, az idő is kegyes volt hozzánk, így felhőtlenül fogyaszthattuk el az ebédet és a lángost.
Néhány fotó az esményről:
2,816 total views, 1 views today